Négy magyar a főtáblán

Most szombaton a selejtezős mérkőzésekkel megkezdődik a Hungarian Ladies Open, a 100.000 dolláros budapesti női torna a Sport11-ben. 

Már a kvaliban is minőségi teniszt láthatnak a kilátogatók (a belépés a verseny egész ideje alatt ingyenes), hiszen a WTA500-án kívül nem nagyon férnek fel játékosok, a főtábla azonban még ennél is erősebb lesz. Sikerült újra hazánkba csábítani TOP100-as játékosokat, mint például Christina McHale (60.), Irina Camelia Begu (64.), Saisai Zheng (71.), Aleksandra Krunic (99.) vagy Jana Cepelova (91.), de hazai játékosoknak is szoríthatunk!

Alanyi jogon Gálfi Dalma (140.) fért fel a főtáblára, aki egy jó szerepléssel jócskán előre léphet, hiszen tavaly az első körben búcsúzott, szabadkártyával azonban még három magyart tudott feljuttatni a legjobbak közé a Magyar Tenisz Szövetség.

Stollár Fanny (205.) tavaly az elődöntőig jutott, így neki van mit megvédenie, de Bukta Ági (342.) is Udvardy Panna (499.) is lehetőséget kap a bizonyításra. Fanny idén már TOP20-as játékost is vert és remélhetőleg ezúttal is jól szerepel majd, Ági egy svéd 25.000-esen jutott el nemrég a döntőig, jó formában van tehát a négyszeres magyar bajnok játékos,  Panna pedig első 100.000-esén szerepelhet majd.

  • facebook
  • Twitter Round
  • Black Instagram Icon
  • Black YouTube Icon
hidepito.jpg
ecool.jpg

© Hungarian Tennis Association