Balázs-dupla

Zalaegerszegen

A férfiak idei hazai ITF Pro sorozata Zalaegerszegen kezdődött meg a múlt héten és teljes magyar sikert hozott, hiszen egyéniben és párosban is hazai tornagyőzelem született Balázs Attila jóvoltából.

A 226. helyen álló magyar játékos az ostravai ATP Challenger versenyen a selejtezőből az elődöntőig jutott, így jó formában érkezett a versenyre, melyen mindössze egy szettet vesztett végül, a döntőben pedig az osztrák David Pichlert 64 64-re verte, amivel tavaly szeptemberi visszatérése óta 9. profi tornagyőzelmét szerezte meg.

 

Attilának a duplázás is összejött, párosban Borsos Gáborral nyerte meg a versenyt. Kettejük párosa a budapesti ATP versenyen debütált fantasztikusan, az elődöntőig jutottak, a sikeres szereplést pedig most Zalaegerszegen folytatták, a döntőben az 1. kiemelt párost 64 64-re legyőzve.

A verseny selejtezőjében 10, a főtábláján pedig 6 magyar kapott lehetőséget, akik közül Gödry Levente és Nagy Péter tudott még ATP pontot szerezni, párosban pedig Marozsán Fábián, Gödry Levente és Nagy Péter is értékes ATP pontokhoz jutott.

A következő héten Zamárdiban, majd Balatonalmádiban versenyeznek a férfiak, ahol a magyar játékosok újra lehetőséget kapnak a bizonyításra.

  • facebook
  • Twitter Round
  • Black Instagram Icon
  • Black YouTube Icon
hidepito.jpg
ecool.jpg

© Hungarian Tennis Association